SZÁGULD szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint SZÁGULD szó jelentése, értelmezése:

(szag-ul-d) önh. m. száguld-ott, htn. ~ni v. ~ani. Sebesen nyargal; szerteszét futtat, portáz, mint háborúban a cirkáló, s az ellenséget nyugtalanító lovasok, előörsök szoktak. Nyargalt, nyargalt, hogy szikrát hányt a száguldó ló lába. (Kisfaludy S.). Elszáguldani, kiszáguldani. Áthatólag is: Beszáguldani a vidéket. "Ottan az Alibég onnét elszágolda, Haláltól, fogságtól ő megszabadúla." Temesvári István 1569-ben. (Kenyérmezei viadal). "Omló tajtékban füredvén, Nyargal, szaguld a büszke mén." Kölcsey. (Dobozi-balláda). Átv. ért. sebesen halad. Szétfoszlott s éjszaki széltől űzött föllegek száguldanak délfelé. Ezen igében a d vagy olyféle toldalék, mint hugydik igében, s eredetileg szagúl v. szágúl lehetett, vagy pedig szágúdik szágódik (mint Szab., Dávidnál is) az eredeti alak s az l közbefurakodott. Ha ez igében alapfogalmul a sebes mozgást veszszük, úgy rokon értelmű a szalad, száll igékkel; ha pedig az ide-oda nyargalás fogalmát fejezte ki eredetileg, úgy azon sza gyökű szókhoz rokonítható, melyek széledező mozgásra vonatkoznak, mint szana (szét), szór (sza-or), szab, szak, szakaszt; továbbá ide tartozik azon ta, melyből táv, távul, tágul eredtek. Különösen alapértelemben rokon hozzá: tágul, mennyiben ezt is teszi: elmegy, eltakarodik, eltávozik, pl. tágulj innen! A közép g öszveolvasztó hang gyanánt is csuszhatott be, mint téged szóban te-ed helyett és tegez igében, mely eredetileg te-ez (téz) azaz, te-nek nevez; mi szerint a szaguld is annyi volna mint sza-ul-d.

Betűelemzés "SZÁGULD" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): ... --.. .- --. ..- .-.. -..

A szó 7 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (28.6%). Ez 9.65 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: DLUGÁZS.

Keresés az interneten "SZÁGULD" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: SZÁGULD Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika